Égi üzenetek
Az égiek beszélnek, üzennek nekünk, hogy segítsék a mindennapi életünket.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

2010.05.12. szerda, Szentlélek: Eucharisztia II.: Átváltozás

Én: Édes Jézusom, nagyon szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé. Szentlélek Istenem! Köszönöm, hogy ma Te fogsz tanítani minket. Kérlek, segíts, hogy méltóképpen közvetíthessem Szent Szavaidat!

Szentlélek: Drága Engesztelőim! Ne féljetek, Én vagyok a 3. isteni Személy, a Szentlélek Isten és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma Én folytatom Jézus Krisztus által megkezdett tanítást az Eucharisztiáról. Az átváltoztatásról beszélek nektek. Az Eucharisztia olyan fontos része hiteteknek, hogy bátran állíthatom az Egyház középpontja, sőt egyenesen a világ középpontja. Csak míg az Egyház tudatában van annak, hogy Jézus Krisztus, az Oltáriszentség az Ő alapja, addig a világ nem fogadja el, nem hiszi el, ennek ellenére az Eucharisztia az egész fennálló világ középpontja, Napja. Máté írja evangéliumában, hogy a „Mennynek Országa hasonló a kovászhoz, amit a háziasszony 3 véka lisztbe kever”, így az Eucharisztia is hasonló a kovászhoz. Jézus belekeverte az Egyházába, hogy megkelessze az egészet, olyan kenyeret készít belőle, mint Ő maga. Így az Eucharisztia az Egyház kovásza, az egyház pedig a világ kovásza.

Az Eucharisztia, mint kovász, mint alap a következő területeken alakítja az Egyházat:

1.) Az átváltoztatásban, 2.) A szentáldozásban, 3.) A szemlélődésben, 4.) Krisztus tettének követésében.

1.) Vizsgáljuk meg az elsőt: az átváltoztatást! (latin szóval konszekrációt) Mit tett Jézus az Utolsó vacsorán? Mit tett azon az estén? Először is megtörte a kenyeret. Miért törte meg? Talán azért, hogy így szétoszthassa tanítványai között? Hogy mindenkinek adhasson egy darabot? Nem. Ennek a megtörésnek áldozati jelentése volt. A kenyér megtörése szimbólum. A kenyér Ő maga. A kenyér megtörésével saját magát törte meg. Az isten Fia megtöri magát a Mennyei Atya előtt, hogy kiengesztelje ezzel Istent a bűneinkért. Drága engesztelő gyermekeim! Ha ezután a szentmisén a pap ajkáról az Úrfelmutatás előtt elhangzik, hogy „megtörte” a kenyeret, akkor abban a pillanatban Jézussal együtt nektek is meg kell törnötök magatokat, vagyis fel kell hagyni a keménységgel, a lázadással, a neheztelésekkel, a büszkeséggel, az önszeretettel és alázatosan, megtört szívvel engedelmeskednetek kell Isten akaratának.
Jézus miután megtörte a kenyeret, tanítványainak adta és így szólt: „Ez az Én testem, amelyet értetek adok.” (Máté 26,26, Lk. 22,19) Egy karizmatikus pásztorom egy jó ideig a szentmiséje alatt a jézusi szavak közben az általános egyházi gyakorlat szerint becsukta a szemét és az ostya fölé hajolt. Egyszer csak rádöbbent arra, hogy ez külső testtartás nem fejezi ki eléggé az átváltoztatásban való részvételt. Mert most már nem az utolsó vacsora Jézusa, hanem a feltámadt, megdicsőült Jézus, aki meghalt örökké és él, Ő néz rátok, híveire és mondja nektek az átváltoztatás szavait. Attól a naptól kezdve ez az Én papfiam nem csukja be a szemét ilyenkor, és nem hajol rá az ostyára, mikor ezt mondja: „Ez az Én Testem, mely értetek adatik”, hanem a szentmise résztvevőire néz.
nézzük csak meg közelebbről drága Gyermekeim, hogy mit jelent, amit Jézus és a miséző pap mond: Ez az Én Testem. A ti nyelveteken valami testrészeteket, pl. szíveteket, kezeteket vagy az egész testeteket fejezi ki. A biblia nyelvén a test az egész életet jelöli. Tehát Jézus ajándékba hagyta nektek egész életét: verejtékét, fáradságát, imádságát, szenvedéseit, haldoklását az Oltáriszentségben.
És így folytatja Jézus az átváltoztatás szavait: Ez az Én Vérem. Az előbb hallottátok Testével az egész életét adja nektek az Eucharisztiában, tehát a testén kívül az ereiben csorgadozó vérét is. Hát akkor ezzel a kifejezéssel mit ad hozzá még nektek az átváltoztatáskor? Nem a biológiai vérét, hanem a halálát. A vér szó a bibliában nem a test egy részét jelenti (pl. az erekben folyó vért), hanem egy eseményt, a halált. Az Oltáriszentség az Úr életének és halálának misztériuma, vagyis az Eucharisztia Krisztus élete és halála.
Drága Engesztelő Gyermekeim! Ti, akik részesülhettek élő tanításomban, az átváltoztatáskor, együtt mondjátok Jézussal: Ez az Én Testem, Ez az Én Vérem. Ti is ajánljátok fel saját testeket és véreteket a szentmisén! Ti is azt adjátok, amit Jézus adott: az életet és a halált. A test szónál az egész életeteket: tehát az egészségeteket, erőtöket, tehetségeteket, érzelmeiteket, gondjaitokat stb. A vér
Mikor kijöttetek a szentmiséről, tegyétek át a gyakorlatba testetek és véretek átadását. Mint ahogy Jézus átadta a szentmisén nektek testét vagyis egész életét, és átadta nektek vérét, azaz halálát, ti is Gyermekeim a tetteitekben adjátok oda életeteket és halálotokat embertársaitoknak. Ne tegyetek úgy, mint a templom küszöbét átlépő farizeus lelkületű asszony a következő példában, akit Erzsinek hívnak:
szónál adjátok oda Krisztussal együtt halálotokat, ami a jövőben megtörténik és mindazt, ami egyre közelebb visz a halálhoz: lelki és testi megpróbáltatásaitokat, megaláztatásaitokat, megkötözöttségeiteket, fájdalmaitokat, öregségeteket, betegségeiteket.

¾ Szervusz Mariska. Te is itt voltál a misén?

¾ Igen, sikerült kiszakadnom a családból. Igyekszem minden vasárnapi szentmisén résztvenni.

¾ Látod, én is mindig itt vagyok. Bezzeg a szomszédom, a Kovács Juci mással tölti az idejét. Tudod, aki elvált. Gyerekei már kiröpültek, ő meg ötvenen felül barátot tart. Biztos most is ott hemperegnek. Hogy nem sül ki a szeme! Hogy áll meg az ilyen az Isten előtt? Azután ott van az én utálatos menyem, aki minduntalan sérteget, és ellenem uszítja a fiamat és az unokáimat.
Mariska csak néz kerek szemekkel és mondja:

¾ Erzsi, hát most áldoztál, és más hibáin jár az eszed? Ez bűn.

¾ Mit szenteskedsz, Mariska? Talán te nem szoktál panaszkodni?
Látjátok, Gyermekeim, ez az asszony semmit nem ért az átváltozás szent szavaiból: Ez az Én Testem, ez az Én Vérem. Ő nem tudja Jézushoz hasonlóan odaadni életét és halálát embertársainak, mert nem szereti őket. Jól véssétek be, Kicsinyeim, ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ha csak azoknak köszöntök, akik titeket köszöntenek, ha csak olyanokat hívtok meg, akik viszonozzák, ha szentmisére jártok, áldoztok és utána ítélkeztek, akkor mi a ti érdemetek? Mi lenne, ha a szentmisén mindenki átélné az átváltoztatás szavait, és gondolatban együtt mondaná Jézussal. Ha pl. egy családanya így vesz részt a szentmisén és utána odaadja, szétosztja magát a családtagjainak, meghallgatja őket, beszélget velük, kiszolgálja őket osztogatva az anyai és feleségi szeretetét, akkor ő Jézussal együtt áldozat, tehát az Eucharisztia. Ha a pap így tartja a szentmisét, hogy az átváltoztatást mélyen átéli és gyakorlatába átviszi: mise után imádkozik, gyóntat, embereket fogad, betegeket látogat, haldoklóhoz viszi a szentségeket, akkor az ő napja is Eucharisztia, mert ez a pásztor az Oltáriszentséghez hasonlóan részt vesz a megtörésben, a szétosztásban, az önmaga odaadásában.
Drága Gyermekeim, miután kifejtettem nektek az átváltozás szavainak lényegét, hadd emlékeztesselek egy régebbi tanításunkra, hogy ez a szentmisének az a fontos része, mikor megkezdődik Krisztus misztikus szenvedése az Oltáriszentségben. Akik mélyen szeretik Őt, tudják, hogy golgotai szenvedésének sokszorosát szenvedi el az Eucharisztiában. A lelkében szenved bűneitekért. Így folytatódik megváltásotok a világ végéig. Ezért az átváltoztatást sose nézzétek passzívan, hanem ajánljátok fel saját gondjaitokat, lelki, testi fájdalmaitokat, sérelmeiteket és kapcsoljátok hozzá Jézus oltáriszentségi szenvedéséhez. Ezzel lényegesen enyhítitek Szent Szíve fájdalmát az emberiség bűnei miatt. Ezalatt nem egyedül vagytok ti hívek a pappal a templomban, hanem angyalok és szentek seregei töltik meg a teret és térdenállva imádják és dicsőítik az oltárotokra leszállott Istent. Megáldalak titeket az Eucharisztia bensőséges imádatának lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!