2010. 05.19. Mennyei Atya: Eucharisztia III.: A szentáldozás

Én: Édes Jézusom szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám! Örömmel várjuk tanításodat.

Szentlélek Istenem! Jöjj segítségemre, hogy akadálytalanul tudjam közvetíteni a Mennyei Atya szavait!

Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek Én vagyok, Mennyei Atyátok és Éva hangján szólok hozzátok. Ma az Eucharisztiáról szóló tanításunk 3. része következik, a Szentáldozás.

Egy szentírási idézettel kezdem. Jézus János evangéliumában így szólt: „Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog Általam, aki Engem eszik.” Nézzük, mi a különbség a testi táplálék: kenyér, sajt, hús, gyümölcs és az Élet Kenyere, az Oltáriszentség között! Míg az étel és ital átalakul abban, aki megette, tehát az ember vérévé lesz, addig az Eucharisztiával éppen az ellenkezője történik. Az élet kenyere életre kelti azt, aki belőle táplálkozik, befogadja és átalakítja őt a bensőjében. Jézus életre kelt titeket, hogy a belőle fakadó életet éljétek. Ő nem földi étellel táplál titeket, hanem a Szentostyával, az élet hordozójával áraszt el.

Gyermekeim! Most szeretném összehasonlítani a ti emberi szívetek szerepét Jézus Oltárszentségben lévő misztikus Szíve szerepével. Természetesen ebben a Szentségben nemcsak az Én szent Fiam Szíve van benne, hanem egész lénye tetőtől-talpig, egész élete és megdicsőült Istensége. Az emberi szívnek az a dolga, hogy a test minden részéből ideáramlott, elhasznált vért a tüdőn keresztül megtisztítva, regenerálódva visszajuttassa a szervezet összes tagjába. Ugyanezt teszi az Eucharisztiában Jézus misztikus Szíve. A szentáldozáskor megtisztít titeket bűneitektől és tiszta vért ad nektek, élettel, szentséggel teli vért, a halhatatlanság gyógyszerét. Drágáim! Amikor szentáldozáshoz járultok, szoros közösségbe léptek Jézussal. Ugyanis, ahogy múlt héten a Szentlélek tanította nektek, ilyenkor nemcsak misztikus testét és vérét veszitek magatokhoz, hanem életét és halálát is, Őt, aki értetek fáradozott, verítékezett, gyógyított, tanított, szenvedett és meghalt. Közösségbe léptek ti meg Ő, mert hasonultok Hozzá, érzéseitek, vágyaitok, gondolkodásotok hasonlóvá válik az Övéhez. Áldozás után az Ő lelkületét hordozzátok magatokban.

Mivel az Eucharisztiában az egész Szentháromság jelen van, nemcsak Jézussal kerültök szoros közösségbe, hanem Velem és a Szentlélekkel is. A Szentostyával nem lehet a Fiút anélkül befogadni, hogy az Atyát is be ne fogadnátok. Jézus az Oltáriszentségben emberi és isteni természeténél fogva van jelen és személyesen is. Én és a Szentlélek isteni természetünknél fogva vagyunk jelen. Szent Veronika az Oltáriszentségben látta a trónusán ülni a háromszemélyű Istent: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Néhány évvel ezelőtt egy tisztalelkű, buzgó gyermekemnek a következő látomást adtam: Úrfelmutatás alatt a nagy Szentostya megnőtt, közel jött hozzá, függőleges irányban 3 felé tört, és kilépett belőle 3 ragyogó, fehérruhás ifjú: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

Gyermekeim! Áldozáskor nemcsak a Szentháromsággal egyesültök, hanem Jézus misztikus Testével, az Egyházzal.

A szentáldozás után többé nem lehettek érdektelenek testvéreitekkel szemben. Aki áldozáskor Jézus iránt való buzgalomra vágyakozik, de harag van közben lelkében valaki iránt, az arra az emberre hasonlít, aki hosszú idő után barátjával találkozva lábujjhegyre áll, hogy megcsókolja őt szeretete és öröme jelként, csak közben nem veszi észre, hogy szöges bakanccsal tapos a másiknak a lábán. Akinek lábára lép, az Jézus misztikus Testének, az Egyháznak tagja, tehát Jézust tapossa.

Most pedig, kedves Engesztelőim, a 2 szín alatti áldozásról szeretnék szólni. Jézus az Eucharisztiát a kenyér és bor színében alapította. Így áldoztatta apostolait az utolsó vacsorán. Így ment ez évszázadokon át. Az V. században az egyik pápa egyenesen megtiltotta a szentáldozást azoknak, akik csak a Szentostyát fogadták el, a Szent Vért már nem. Ennyire kötelező volt a 2 szín alatti áldozás. Majd 1621-ben betiltották végérvényesen a 2 szín alatt áldozást. Napjainkban újra szabaddá tették. Az Apostoli Szentszék szerint nemcsak a papoknak és szerzeteseknek, hanem a híveknek is megengedett a 2 szín alatti áldozás, csak nem mindenütt alkalmazzák. Pásztoraimnak el kel érnie, hogy Krisztus drága Vére áldozáskor a Szentostyával együtt minden vágyakozó gyermekem étele és itala legyen.

Az Egyház történetében a szentáldozással kapcsolatos tiszteletnyilvánítás külső formái sokat változtak. Az ókori Egyházban a férfiaknak kezet kellett mosniuk a konszekrált kenyér vétele előtt. Ezenkívül a hívő mélyen meghajolt és az Úr Testét közvetlenül a szájába vette a jobb tenyeréről, soha nem a balról. A kezével nem érhetett hozzá. A tenyér a paténát helyettesítette. Tehát ujjaival senki nem nyúlhatott a Szentséghez, csak a pap, aki a tenyérbe helyezte. A nőknek pedig egy vásznak kellett a tenyerükre borítani, hogy arra kerülhessen az Úr Teste.

Később bevezették az áldozatásnál az eucharisztikus kenyeret a konszekrált borba belemártva a hívek nyelvére tenni. A reformáció kezdetekor a protestánsok egy része – az első lutheri gyülekezetek – a katolikusokhoz hasonlóan nyelvre fogadták az Úrvacsorán az Úr Testét, mivel Luther nem tagadta a valóságos jelenlétet. A kálvinisták viszont nem hittek abban, hogy Jézus valóságosan benne van a Szentségben, ezért ők már kézben és állva járultak úrvacsorához. A 2. évezredben a katolikusoknál már évszázadokon át bevett és begyakorlott szokás volt, sőt előírás volt a térden áldoztatás és a Szentostya nyelven fogadása. Sajnos 1968 óta nagy változtatást hozott az Egyház: A Szentostyát a bal tenyerükbe fogadják a hívek és jobb kezük ujjaival teszik a szájukba, sorbaállva mennek áldozni és nem térdelnek le. Ez történik a mai modern korban is.

Kicsinyeim! Úgy fáj a szívem, mikor látom, hogy nem imádjátok Jézust, Ég és Föld Urát a legméltóságosabb Oltáriszentségben egy térdhajtással. A másik, amit szomorúan nézek a kézből áldozás, amikor a hívek nem nyitják ki a szájukat, mint kisgyermek, hogy Jézus Testével megetesse őket. Áldozáskor ez a legmegfelelőbb forma, amikor Megváltója előtt térdel az ember, aki Őt saját testével és saját vérével táplálja, mint édesanya a csecsemőjét. Ratzinger bíboros, a mai Szentatya már bíboros korában kifogásolta a kézből és állva áldozást és nála ma is térdelve és nyelvre fogadják az Oltáriszentséget. Vannak lelkipásztoraim, akik nem engedik letérdelni a híveket, pedig meg kellene adniuk mindenkinek a választási lehetőséget. A szentáldozás perceiben oly nagy dolog történik: Ég és Föld Ura egyesül teremtményével! A legkevesebb, hogy térdreborulva imádjátok.

A kézbeáldozás veszélyeket hordoz magában. Könnyen előfordulhat, hogy egy kis morzsa letörik a Szentostyából, az ujjadra tapad vagy lehull a földre és eltapossák. Higgyétek el, Gyermekeim, nincs különbség az Eucharisztia nagyobb vagy kisebb darabjai között, még a morzsájában is benne van Jézus teljes emberi alakjában és ragyogó Istenségében.

A másik veszély, hogy az áldozó nem teszi a szájába, hazaviszi és dühét kitölti rajta, vagy eladja sátánista szektának, ahol megszentségtelenítik.

Drága kis Engesztelőim! Már nem egyszer mondtuk nektek, milyen szentségtöréseket követnek el az Oltáriszentség ellen, és ez mekkora fájdalmat okoz Nekünk. Egyesek úgy sorakoznak oda, hogy szívükben hemzseg a bűn és Jézus ott bennük a pokol lángjait érzi. Van, aki még az egy órás böjtöt se tarja be. A legtöbben azok vannak, akik érzés nélkül, közömbösen veszik magukhoz Krisztus Testét és utána meg se köszönik Neki, hogy szívükbe tért. Mások visszautasítják, hiába hívja őket. Engeszteljétek Szent Fiam Szívét és Engem a sok méltatlan áldozásért legalább ti, aki szerettek Minket!

Megáldalak titeket az Oltáriszentség iránti mély hódolat, imádás és szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.