2010. 06.16. Mennyei Atya: Eucharisztia V.: Valóságos Jelenlét
Én: Édes Jézusom szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy újra leereszkedsz hozzánk, kicsi gyermekeidhez és tanítasz minket.
Szentlélek Isten! Jöjj segíts, hogy akadálytalanul tudjam közvetíteni a Mennyei Atya szavait!
Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek Én vagyok a ti Mennyei Atyátok és eszközömön keresztül tanítalak titeket az Oltáriszentség-sorozat utolsó fejezetéről: a valóságos Jelenlétről. Arról, hogy az Én Szent Fiam, Jézus igazán jelen van az Oltáriszentségben, nemcsak képmásként vagy szimbólumként, nem csak szubjektíven a hívek hite által, hanem lényegileg van jelen teljes valóságban, de az érzékek számára láthatatlanul. Jelenléte nem fizikai, hanem szentségi, amit pontosan a kenyér és a bor jele közvetít. Bár a kenyér és a bor színében rejtőzködik, mégsem dologként vagy tárgyként van jelen, hanem személyként: isteni dicsőségében és emberi alakjában. Kérdés, hogy a szentmise melyik pillanatában kerül bele az üres ostyába és a borba Jézus teste és vére? A katolikus Egyház tanítása szerint abban a pillanatban, amikor elhangzanak az átváltoztatás szavai: ez az Én Testem…”, „Ez az Én Vérem…”. Az ortodox hagyomány szerint szintén Jézus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, de mivel náluk teljesen előtérbe kerül a Szentlélek szerepe, ők úgy hiszik, hogy a kenyér és bor abban a pillanatban változik át Jézus Testévé és Vérévé, amikor a pap azt mondja: „Kérünk szenteld meg ezt az adományt, áraszd rá Szentlelkedet, hogy számunkra a mi Urunk, Jézus Krisztus Teste és Vére legyen.
Gyermekeim! Az átváltoztatás tényét nem lehet egy pillanathoz kapcsolni, még ha az alapítás emléke és a Szentlélek hívása szükségszerűen különböző időpontban történik. Az erő bizonyosan a Szentlélektől ered, nem a paptól, és nem is az Egyháztól. Mikor Jézus azt mondja: „Ez az Én Testem”, akkor azt akarja, hogy a kenyér az Ő Teste legyen. És a Szentlélek mindannyiszor végrehajtja Jézusnak ezt a kívánságát. Az a csodálatos összhang és együttműködés valósul meg Jézus és a Szentlélek között, hogy az átváltoztatásban a Szentlélek adja nekünk Jézust, hogy az áldozásban aztán Jézus nektek adhassa a Szentlelket.
Drága Engesztelőim! A valóságos Jelenlét hitének megerősítésére sok-sok Oltáriszentségcsodát mutattunk nektek a történelem folyamán. A leghíresebb talán a VIII. században történt olaszországi lanciánói csoda. Egy szerzetes pap misézett és az Úrfelmutatást kételkedve végezte, miközben gondolatban így szólt Jézushoz: Uram, sajnálom, de képtelen vagyok elhinni, hogy benne vagy ebben az ostyában és borban. Abban a pillanatban, mikor az ostyát letette az asztalra, húsdarabbá változott, és mikor a borral teli kelyhet letette, az vérré változott. A tudományos kutatások megállapították, hogy AB típusú vér, mely megegyezik a torinoi lepel vérképével.
A másik csodát most adtuk nektek 2008. októberében a lengyelországi Sokolkában. A pap kezéből áldoztatás közben véletlenül kihullott a Szentostya, ezt már nem osztotta ki, hanem egy vízzel telt edénybe helyezte és a sekrestye széfjében tartotta. Ilyenkor a Szentostya pár nap alatt fel szokott oldódni a vízben. De mikor néhány nap múlva a pap megnézte, a fehér ostya el volt színeződve, piros folt lett rajta. Majd a korpoláréra tette és ámulva tapasztalta, hogy a vízben vörös röggé változott és elszínezte a vizet, amiben volt, sőt a korpolárét, a fehér kendőt is. Az érsek mintát vett belőle és az orvosi egyetem bizottságával kivizsgáltatták. A vér eredetét nem közölték az orvosokkal. Megállapították, hogy a minta emberi szívizomból van, mégpedig a halál pillanatában megmaradt szívizomból.
Ehhez hasonló Oltáriszentség csoda történt Ludbregben 1401-ben, ahol ma is épségben, romolhatatlanul látható Jézus szent Vére. Megengedjük, hogy tapasztaljátok ezeket a csodákat, de ez sem elég gyermekeimnek, hogy higgyenek Szent Fiam valóságos jelenlétében.
Drága Gyermekeim! Tudom, ti mindnyájan, sok százezer, néhánymillió testvéretekkel együtt nem kételkedtek abban, hogy Szent Fiam igazán ott van az Oltáriszentségben. Most elmondok nektek néhány megható esetet arról, hogy egyes hitvalló gyermekeim olyan mélyen hittek Jézus eucharisztikus Jelenlétében, hogy életüket áldozták érte.
A XX. században történt Mexikóban. Bebörtönözték az egyik családapát, mert hű volt a hitéhez. Kivégzés előtt állt. A börtön ablaka előtt éppen arra ment az egyik cselédje. Egy papírra felírta gyorsan: Küldjetek nekem egy szentostyát! És odafirkantotta a nevét. Kidobta a szolgáló elé az útra. Az felvette és elolvasta. Másnap a püspök titokban misét mondott a fogoly családjának a házában. Ott tartották meg a 8 éves kisfiú elsőáldozását. Gondolkoztak, hogyan lehetne elküldeni a börtönbe az apának a kért Szentostyát. Papokat oda nem engedtek be. A püspök a kisfiú nyakába akasztott egy kis tarsolyt benne a Szentostyával és ő ruhája alá rejtve vitte apjának az Oltáriszentséget. Mikor megérkezett, a börtönigazgató odahívta magához, végigtapogatta, nem rejteget-e valamit, majd a gyermek egy éles szúrást érzett a kézcsuklóján és a fájdalomtól felkiáltott. Csak bátran, Gyerek, nevet az igazgató, csak kipróbáltam van-e bátorságod. Most mehetsz az apádhoz. Apja csodálkozva átölelte, és a kisfiú így szólt: „Gyorsan, Apám, gyorsan! A kicsi kezéből alig, hogy elfogadta a Szentostyát, látta, hogy pirosodik a gyermek arca, sietve elmondta, mit tett vele az igazgató, majd elakadt a hangja. Ragyogó szeme kialudt, édesapja karjába omlott és kiadta fehér lelkét. Az igazgató gonoszságában erős méreginjekciót adott a fiúcskának.
A másik történet szintén egy bátor 10 éves kisfiúról szól. Az éjszaka leple alatt egy kisvárosba betört az ellenség. Mindenki fejvesztve menekült a közeli erdő felé. Nem volt otthon a plébános, a kis fatemplom és a plébánia üres volt. A sekrestyés elkeseredetten kiáltozta a menekülő férfiak felé, hogy „Gyertek, mentsük ki az Oltáriszentséget!” De félelmében mindegyik valami kifogást hozott. Egy kisfiú elkérte a templomkulcsot, hogy ő majd kihozza a Szentostyákat. Kicsi vagy te hozzá – mondja neki a sekrestyés néni. De ő így felelt: Az a jó, így legalább nem törődik velem az ellenség. Megkapja a templom és tabernákulum kulcsát. Olyan kicsi, hogy nem éri fel az oltárszekrény zárát. Odacipel egy széket, rááll, kinyitja a kis ajtót és kiveszi a kelyhet, amely tele volt átváltoztatott Szentostyákkal és jól csukható fedele volt. Magához szorítja és ki akar menekülni, de addigra már körülvették a templomot az ellenséges katonák, és a kulcslyukon nézték, mit csinál a kisfiú. Az ajtót eltorlaszolták és a templomot felgyújtották. A fa könnyen tüzet fog. A gyerek kimerülten botorkál a füstben, a ruhája meggyullad és összeesik. Mikor a pap másnap hazaér, füstölgő romhalmazt lát a templom helyén. Megtalálja a hős kisgyermek megszenesedett holttestét, kezében a Szentostyákkal teli áldoztató kehellyel, mely sértetlen maradt.
Drága Gyermekeim! Amint hallottátok ez a két kisgyermek önfeláldozó szeretettel viseltetett az Oltáriszentség iránt. Ti is, Engesztelőim, őrizzétek a valóságosan bennetek élő Jézust, soha ne bántsátok meg bűnökkel, ne okozzatok Neki fájdalmat még egy rossz, szeretetlen gondolattal sem!
Megáldalak benneteket az Eucharisztiába vetett mély hit kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.